A halország sikeres modell
HORGÁSZAT - Kárászok, pontyok nehéz napja az őrspusztai horgásztavaknál

Akár a hírességek találkozóját is megrendezhették volna tegnap az örspusztai horgásztavaknál, ahol színészek, újságírók, az írott és elektronikus média jeles személyiségei vetélkedtek az őszi idény első horgászversenyén.
„Halország” - a rétimajori Aranyponty Zrt. - horgászközpontja már-már kicsinek bizonyult: a horgásztó partján egymástól 1-2 méternyire ültek a leshelyeken a versenyzők. A közelségnek persze előnyei is voltak: szemmel tarthatták, ugrathatták egymást, hiszen, mint mindig, ezúttal sem egyformán kedvezett a szerencse mindenkinek.
Straub Dezső - a Horgászközpont törzsvendége - kora délután még nem volt túl elégedett a teljesítményével. Néhány kárászt sikerült csak meg-akasztania, így nem csoda, hogy, ha nem is irigykedve, de kicsit sanda szemmel figyelte Méhes László színész-rendezőt, akinek viszont rögtön a verseny elején méretes ponty akadt a horgára.
A Kossuth-díjas Koncz Gábornak, valamint Józsa Imrének, a József Attila Színház jeles művészének és „Koppány vezérnek” - Vikidál Gyulának - sem lehetett oka panaszra, a pontyok mellett jó néhány kárász gazdagította a zsákmányt.
Az Aranyponty Zrt. a vidékfejlesztés sikermodellje. Lévai Ferenc elnök-vezérigazgató és csapata a több lábon állás jegyében a turizmus több válfaját is meghonosította néhány év alatt Fejér megyének abban legeldugottabb zugában. Jó érzékkel azt értékesítik, amijük van: a jó levegőt, a gyönyörű környezetet, a természet és a halastórendszer kínálta ökoturisztikai és horgászati lehetőségeket, a különleges halételeket. S folyamatosan bővítik is a turisztikai kínálatot: most például hatvan vendég befogadására alkalmas borospincét építenek.
Fejér Megyei Hírlap 2007-szeptember 9.












Hozzászólások
levél.
Üdvözlök minden horgásztársat !!!!két alkalommal voltam az örspuszai horgász paradicsomba , és igen kellemes emlékekkel jöttem el és nem kevés hallal már alig várom , hogy ujra tudjak menni és bolonditani a halakat, vagy ők engem. Már élesre vannak töltve a horgászbotok ,csak a bevetést várják ,meg én is. Minden horgász társnak kellemes időtöltést és jo egészséget és jóóó fogást kivánok.. tisztelettel : Vitéz Ferenc Gerjen.