Submitted by imperialmonster on szo, 12/12/2009 - 22:04.
Sziasztok, én csak érdeklődöm hogy sikerült-e levenni az ivadékokat a 2/a-ból, mert ha igen akkor jövőre biztos vagyok egész évben. Ja és milyen halaat tesztek bele remélem lesz pár 20+ os is, csak akkor nagyhalas, bojlis vagy nem? Megint lesznek majd jelölt halak?(nem biztos hogy a pontyok előnyére válik)megsebzik magukat vele.
A választ előre is köszönöm.
Tisztelt Üzemeltetők! Az idén is sokat jártam a horgászcentrumba (most bérletet is vettem) és talán egyszer sem "betliztem" Ennek ellenére sokkal nehezebb pontyot fogni mint az előző években. Rengeteg hal van a vízben ezt látom, de a partközelben nagyon ritkán van kapás. A halak behúzódnak a tó közepére olyan távolságra ahová már nem lehet eldobni. Szerencsére van etetőhajóm, ennek köszönhetem, hogy mindig fogtam halat. A hajó nélkül azonban sokszor erdeménytelen lett volna a peca, mint ahogy ez ismerőseimmel többször elő is fordult:( Nagyon kevés a víz a tavakban és szinte "ragad" az aljuk a sok iszaptól. Nyilván emiatt is kevesebb a kapás. Szerdán voltunk Önöknél és alig-alig láttam horgászt. Lehet, hogy ez már a gyengébb fogási eredmények miatt van? Tavaly (néhány alkalmat kivéve mikor abszolút nem evett a hal) szinte mindig fogtunk ketten 10-15 db pontyot. Volt olyan eset, hogy 40 kilónyi halat "varázsoltunk ki" a vízből. Mi lehet az oka, hogy idén ennyire nehéz becsapni őket? Üdvözlettel Buksi Buksi
Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a 2/a és b tavakra nem érdemes most menni mert folyamatosan etetik a halakat. Az utóbbi 3 esetben nem is volt szerencsém a 2/a tavon.
Kukorica zsákszámra+ a bojli. Lehet, hogy ez sok már?
Akkor viszont gyakorlatilag csak a Cigánytó és a pici Körtó marad:((
A tegnapi nap meglepően sikertelen volt Örspusztán. Egész nap 1(!) db. méretesebb pontyot fogtam. A 2/a un. "nagyhalas" tóban pedig 10 centis pontyivadékok és tenyeres kárászok jöttek!:(( (Én az út melletti tavat hívom 2/a-nak.)
Ilyen még nem fordult elő mióta ide járok pecázni.
Szeretném még megkérdezni, hogy a bojlis rész előtti kb. 40-50 méteres szakaszon (a gáton) miért nem lehet levágni a mellig érő gazt?
Tegnap reggel 7-kor már ott voltunk és csak 5 db kocsi volt. Mi elvittünk kettőt, gondolom a későn jövőknek már nem jutott. Az ott dolgozóktól tudom, hogy összesen 11 kocsi van. Szerintem kevés egy ekkora tórendszerre.
Kedves Győző! Mi a helyzet a napernyőkkel?:) TESCO-ban 600 forintért kapható állítólag......
Más: Tegnap szépen fogtunk a 2/a-ban a gátról. Nagyobbak ugyan nem jöttek, de így is 30 kiló körül volt a fogás. Délután aztán jól megetették a halakat kukoricával- egy teherautónyit lapátoltak a vízbe-és valószínüleg inkább azt választották a mi csalink helyett:(
Submitted by aranyponty on szo, 07/05/2008 - 14:27.
Az új kézikocsikat a cecei műhelyünkben gyártjuk le és a készülés ütemében folyamatosan kerülnek kihelyezésre. A 2/a tó -bár lehet benne horgászni- elsősorban termelő tó, tehát a gazdasági célja a halak "növesztése" ehhez meg etetni kell...
Nagyon örülök annak a válasznak amit írt.
Én is rendszeresen járok-sajnos messziről-Önökhöz.
Általában hétköznap,néha hétvégén is.
Remek a fogás nagyon elégedett vagyok.
Sajnos soha sem sikerült még kocsit bérelnem,ami borzasztó kellemetlen,hiszen a tavakon (szerencsére) vannak távolságok.
Kifelé sokszor gondolok arra,hogy elvigyem-e a fogást.
Sajnos szinte mindíg a lustaság győz.
Nagyon várom már,hogy egyszer kipróbáljam a kiskocsit.....
Csütörtökön megyünk egy kisebb csapattal Örspusztára:)
Már sok helyet kipróbáltunk, eddig az egyik legjobb a Cigánytó parkolóval szemközti hátsó oldala volt. Sajnos a hely nagyon akadós, az összes etetőkösaram és min. 5 Owner horgom maradt ott:(
A 2/a tóban az utóbbi időben nem tudtuk kapásra ingerelni a halakat:))
Vannak nagyobb pontyok illetve amurok a 2/b tóban is?? Esetleg egész hátul a "madársziget" felé? Azért kérdezem mert ott eddig max. 1,5-2 kilósak jöttek.
A Cigánytó hátsó részén szép amurokat és pontyokat sikerült fognunk legutóbb is!!
Sajnos már reggel nem volt kocsi ezért csak két fordulóval tudtam a helyre kigyalogolni. Talán még néhány kocsi megvételét kibírná a cég költségvetése:))
Halat nem hoztam el, mivel a sok motyó mellett nem is tudtam volna a mérlegig elcipelni.
Még egy ötlet: érdemes lenne néhány leszúrható mapernyőt (bérleti díj fejében persze) a horgászok számára biztosítani.
Hozzászólások
2/a
Sziasztok, én csak érdeklődöm hogy sikerült-e levenni az ivadékokat a 2/a-ból, mert ha igen akkor jövőre biztos vagyok egész évben. Ja és milyen halaat tesztek bele remélem lesz pár 20+ os is, csak akkor nagyhalas, bojlis vagy nem? Megint lesznek majd jelölt halak?(nem biztos hogy a pontyok előnyére válik)megsebzik magukat vele.
A választ előre is köszönöm.
Örspuszta 2009
Tisztelt Üzemeltetők! Az idén is sokat jártam a horgászcentrumba (most bérletet is vettem) és talán egyszer sem "betliztem" Ennek ellenére sokkal nehezebb pontyot fogni mint az előző években. Rengeteg hal van a vízben ezt látom, de a partközelben nagyon ritkán van kapás. A halak behúzódnak a tó közepére olyan távolságra ahová már nem lehet eldobni. Szerencsére van etetőhajóm, ennek köszönhetem, hogy mindig fogtam halat. A hajó nélkül azonban sokszor erdeménytelen lett volna a peca, mint ahogy ez ismerőseimmel többször elő is fordult:( Nagyon kevés a víz a tavakban és szinte "ragad" az aljuk a sok iszaptól. Nyilván emiatt is kevesebb a kapás. Szerdán voltunk Önöknél és alig-alig láttam horgászt. Lehet, hogy ez már a gyengébb fogási eredmények miatt van? Tavaly (néhány alkalmat kivéve mikor abszolút nem evett a hal) szinte mindig fogtunk ketten 10-15 db pontyot. Volt olyan eset, hogy 40 kilónyi halat "varázsoltunk ki" a vízből. Mi lehet az oka, hogy idén ennyire nehéz becsapni őket? Üdvözlettel Buksi Buksi
Etetőhajó
Kedves Üzemeltető!
Azt szeretném kérdezni,hogy lehet-e etetőhajót használni a tavakon.
Tisztelettel:
Ákos
Kedves Ákos! Természetesen
Kedves Ákos!
Természetesen lehet etetőhajót használni, de persze csak kellő körültekintéssel, a többi horgász zavarása nélkül.
Üdvözlet
Üdvözlet mindenkinek!
Mi a helyzet mostanában Örspusztán? Senki nem ír a fórumba.
A 2/a tavon javult a helyzet vagy továbbra is csak ivadékokat lehet fogni?
Buksi
Hát ez bejött:))) És
Hát ez bejött:)))
És az új kocsik is megjöttek:) Köszönjük!
Buksi
Sajnos nagyon úgy tűnik,
Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a 2/a és b tavakra nem érdemes most menni mert folyamatosan etetik a halakat. Az utóbbi 3 esetben nem is volt szerencsém a 2/a tavon.
Kukorica zsákszámra+ a bojli. Lehet, hogy ez sok már?
Akkor viszont gyakorlatilag csak a Cigánytó és a pici Körtó marad:((
Buksi
A tegnapi nap meglepően
A tegnapi nap meglepően sikertelen volt Örspusztán. Egész nap 1(!) db. méretesebb pontyot fogtam. A 2/a un. "nagyhalas" tóban pedig 10 centis pontyivadékok és tenyeres kárászok jöttek!:(( (Én az út melletti tavat hívom 2/a-nak.)
Ilyen még nem fordult elő mióta ide járok pecázni.
Szeretném még megkérdezni, hogy a bojlis rész előtti kb. 40-50 méteres szakaszon (a gáton) miért nem lehet levágni a mellig érő gazt?
Üdv.
Buksi
re:tegnap
..A hozzáértők szerint a déli szél, ill. az időjárásváltozás jelentősen befolyásolja a halak étvágyát. (én nem horgászom)
- A gaz miatt elnézést kell hogy kérjünk, a mai nap eltüntetjük. Végre sikerült megjavítani a gépünket.
gaz
Köszönöm!!
Buksi
kocsi
Jó reggelt!
Ismét kocsi:
Tegnap reggel 7-kor már ott voltunk és csak 5 db kocsi volt. Mi elvittünk kettőt, gondolom a későn jövőknek már nem jutott. Az ott dolgozóktól tudom, hogy összesen 11 kocsi van. Szerintem kevés egy ekkora tórendszerre.
Kedves Győző! Mi a helyzet a napernyőkkel?:) TESCO-ban 600 forintért kapható állítólag......
Más: Tegnap szépen fogtunk a 2/a-ban a gátról. Nagyobbak ugyan nem jöttek, de így is 30 kiló körül volt a fogás. Délután aztán jól megetették a halakat kukoricával- egy teherautónyit lapátoltak a vízbe-és valószínüleg inkább azt választották a mi csalink helyett:(
Buksi
Már készül
Az új kézikocsikat a cecei műhelyünkben gyártjuk le és a készülés ütemében folyamatosan kerülnek kihelyezésre.
A 2/a tó -bár lehet benne horgászni- elsősorban termelő tó, tehát a gazdasági célja a halak "növesztése" ehhez meg etetni kell...
Kocsik
Tisztelt Üzemeltető,Tulajdonos!
Nagyon örülök annak a válasznak amit írt.
Én is rendszeresen járok-sajnos messziről-Önökhöz.
Általában hétköznap,néha hétvégén is.
Remek a fogás nagyon elégedett vagyok.
Sajnos soha sem sikerült még kocsit bérelnem,ami borzasztó kellemetlen,hiszen a tavakon (szerencsére) vannak távolságok.
Kifelé sokszor gondolok arra,hogy elvigyem-e a fogást.
Sajnos szinte mindíg a lustaság győz.
Nagyon várom már,hogy egyszer kipróbáljam a kiskocsit.....
Tiszelettel:
Ákos
tavak
Jó reggelt!
Csütörtökön megyünk egy kisebb csapattal Örspusztára:)
Már sok helyet kipróbáltunk, eddig az egyik legjobb a Cigánytó parkolóval szemközti hátsó oldala volt. Sajnos a hely nagyon akadós, az összes etetőkösaram és min. 5 Owner horgom maradt ott:(
A 2/a tóban az utóbbi időben nem tudtuk kapásra ingerelni a halakat:))
Vannak nagyobb pontyok illetve amurok a 2/b tóban is?? Esetleg egész hátul a "madársziget" felé? Azért kérdezem mert ott eddig max. 1,5-2 kilósak jöttek.
Üdvözlettel:
Buksi
cigánytó
A Cigánytó hátsó részén szép amurokat és pontyokat sikerült fognunk legutóbb is!!
Sajnos már reggel nem volt kocsi ezért csak két fordulóval tudtam a helyre kigyalogolni. Talán még néhány kocsi megvételét kibírná a cég költségvetése:))
Halat nem hoztam el, mivel a sok motyó mellett nem is tudtam volna a mérlegig elcipelni.
Még egy ötlet: érdemes lenne néhány leszúrható mapernyőt (bérleti díj fejében persze) a horgászok számára biztosítani.
Üdvözlettel:
Buksi egy "szénné égett" horgász:))
Re: cigánytó
Köszönjük Buksi!
A javaslatokat megfogadjuk, a beszerzést elindítom.
üdvözlettel: Fent Győző