Teret adunk a tehetségnek!

Kedves környékbeli művészeink!

Lehet amatőr .. lehet profiA 2008 július 12-i , immáron hatodik Szent Péter-napi Halászbúcsúnk színpadi programjának színesítéséhez dunántúli fellépők jelentkezését várjuk. Terveink szerint a színpadi események délelőtt 10-órától délután 6-ig tartanak majd. A színpad tematikája elsősorban népi, népművészeti. A fellépőknek étkezést és hangosítást biztosítunk (16 csatorna-1200w) A helyi és körzeti televíziók, újságok az eseményről tudósítanak, a fellépőknek a weblapunkon bemutatkozást biztosítunk. Egy-egy produkció hossza max 20-40 perc. színpad méret: 10x6m

Jelentkezési határidő :június 30.
telefonszám: (30) 264-2528

Hozzászólások

halász búcsú

Sajnosn későn vettem észre a július 12-re szóló felhívásukat, amelyben művészeti csoportoknak ajánlanak fellépési lehetőséget.
Az idén már nem, de jövőre szívesen részt vennénk a halász búcsún néptánc és népzenei együtteseinkkel.
A Pántlika Néptánc Együttes, az Iglice népdalkör és a Galagonya citera együttes a tamási Városi Művelődési Központ fenntartásában működik. A néptáncosok jelenleg három csoportban táncolnak. A három csoport három korosztály, 8-12, 13-17 évesek, valamint 30-35 éves asszonyok.
Műsorukban elsősorban dunántúli -sárközi, ill. somogyi - táncok szerepelnek.
Az Iglice népdalkör 10 éves múltra tekint vissza. Tagjai 13-18 éves lányok. A KÓTA és a Vass Lajos Népzenei Szövetség minősítőin arany minősítéssel végeznek évek óta.
A Galagonya citera együttes tagjai is fiatal lányok, 5 éve citeráznak, népzenei minősítésük ezüst fokozatú.
Amennyiben jövőre is keresnek rendezvényükhöz fellépőket, szívesen fogadjuk a lehetőséget, bízva abban, hogy műsorunk örömet okoz és színesíti a programot.
Üdvözlettel:
Berkesné Imre Erika