Halászbúcsú 2008

AranypontySzent Péter Napi Halászbúcsú
2008. július 12. RÉTIMAJOR

Díszvendégünk: Százhalombatta városa

Kedves leendő Vendégünk!

Halászbúcsú 2008A hagyományos Szent Péter Napi Halászbúcsú immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre. Idén Százhalombatta város a vendégünk, színvonalas programmal mutatkoznak be, új, változatos színpadi programok szórakoztatnak kicsiket, nagyokat.
A szokásos halételfőző verseny során ez évben is rengetegen mutatják be főzőtudományukat. A halételfőzők felteszik a tűzre a bográcsokat, finom illat lengi be a népművészeti kirakodóvásár standjait. Családos vendégeink a játszóház, előadások, sportprogramok és a fellépők produkciói között válogathatnak. A délelőtti színész horgászverseny résztvevői és az estére velünk maradó közönség tagjai az árnyas Kerthelyiségben egy finom pohár bor mellett pihenhetik ki búcsú fáradalmait.

Rétimajori Bárkaszínpad fellépői:

Néptánc9.45 ünnepélyes megnyitó:
Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója
10.00-17.00-ig: Százhalombatta város bemutatkozik különböző táncos és zenés produkciókkal – műsorvezető -
10.00-11.30 Battai For-más Néptáncegyüttes és a Folt Zenekar előadása
11.30-12.00 Abai Pávakör – néptáncegyüttes műsora
12.00-13.00 eredményhirdetések
ayarti13.00-13.30 Ayarti hastánccsoport Dunaújvárosból
13.30-13.45 Sárhatvani Csillagfény Nyugdíjas Kórus

14.00-15.00 Vakok és Gyengénlátók Egyesületének zenés műsora
15.00-15.30 Sáregresi Nyugdíjas klub kórusa
15.30-16.00 Cecei kórus előadása

16.00-16.30 Abai Pávakör – néptáncegaryüttes műsora

Egésznapos programok:
Múzeumtér:

halétel verseny09.00-12.00-ig Gasztronómiai vetélkedő – Halételfőző verseny. A környékbeli mesterek csapatai vetélkednek
09.00-12.00-ig Borverseny Környékbeli borászok jelentkezését várjuk, jeligés borítékkal - bormintával
Jelentkezem a borversenyre!

10.00-13.00-ig Foci kupa:Felnőtt csapatok mérkőzése. 5+1 fős kispályás csapatok jelentkezését várjuk 18+ korosztályban. Füves pálya, 2x10 perces mérkőzések.
Jelentkezünk a focikupára!
Népművészeti kirakodóvásár: üvegszobrász, keramikus, fazekas, bőrműves, fafaragó, jósda, házi és bioélelmiszerek stb.
Baranta bemutató ősrégi magyar harcművészet, íjászat

Szerencse fel! – az Aranyponty Zrt és a Szerencsejáték Rt. mobil sorsjegyei helybe hozzák a mesés nyerés lehetőségét

Aranyponty Halászati múzeum:
filmvetítésFotókiállítás Kunkovács László - Etnofotográfus
Intarzia kiállítás: Tamáskovics György
Filmvetítés: Tüskevár tábor, Homoki Nagy István filmek, Halország, Kishalak-nagyhalak

Gyermek programok: Helyszín: Nádi iskola, nyalókasziget, 6-os tómeder, 7es tó
csónakázás- Gyermekjátszóház, arcfestés, üvegfestés, népi játékok és kézműves foglalkozás,
- Jurta sátor, lovaskocsikázás,
- Csónakázás, kajak bérlés
- ping-pong, kosárlabda, csocsó
- Modellező helikopterek-repülők bemutatója RC helikopter verseny (nyalóka sziget), csupaszárny és repülőbemutató a 6os tó medrében

Színész horgászverseny - Straub Dezső bemutatja:Horgász a pácban!
helyszín: Torzsokos tó - Rétimajor
Halcsali : Utolsó Vacsora
Straub Dezső Jászai Díjas színészünk szervezésével a következő művészeket várjuk:
színészeinkBaráth Attila - Madách színház
Méhes László - József Attila színház
Józsa Imre - József Attila színház
Koncz Gábor
Vikidál Gyula
Csöre Gábor - Madách színház
Trokán Péter
Csankó Zoltán

 

Horgászverseny Örspusztán:
Az Örspusztai Aranyponty Horgászcentrum a Halászbúcsú ideén horgászversenyt rendez. Nevezési díj: 2000 Ft , jelentkezés a helyszínen
Feltételek: 1 bot, 1 horog, bármilyen engedélyezett módszer alkalmazható.

horgászversenyProgram:
6. 00 regisztráció
6. 30 sorsolás
6. 30-7. 00 horgászhelyek elfoglalása
7. 00-10. 00 horgászverseny
10. 00-10. 30 mérlegelés
11. 00 eredményhirdetés

BalzerKedvezményes horgászcikk vásár az Örspusztai Horgászcentrumban (Balzer horgászcikkek)

Halászati szakmai konferencia:
10.00-tól Szakmai program – csak regisztrációval: „Halgazdálkodás természetvédelmi területeken”

A workshop szervezői: Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest
Aranyponty Halászati Zrt., Százhalombatta